WadkanZ Multisport - verseny, tábor, edzés

WadkanZ

Tóth Orsi bemutatkozója

2017. február 27. - WadkanZ

Sziasztok!

Orsi vagyok, és az a megtisztelés ért, hogy március 12-én én lehetek a WadkanZ Trail Budakeszi háziasszonya. Ugyan még kezdő terepfutónak számítok, – legalábbis szerintem, :) – de ettől függetlenül szívesen segítek nektek, amiben tudok.

Rólam annyit, hogy kb három éves korom óta sportolok. Futni a főiskolás éveim alatt kezdtem el, igaz, utána kicsit elkanyarodtam más sportok irányába is, de azért nem hagytam abba teljesen, évi 2-3 futóverseny be-becsúszott. :)

Aztán 2014 -ben elindultam egy Spartanrace-en (illetve többen is még abban az évben), és rájöttem, hogy ezekhez a versenyekhez bizony kell az a fajta állóképesség, ami a futással szerezhető meg. Illetve arra is rájöttem, hogy hiányzik az a fajta szabadság érzet, amit a szabadban való futás tud nyújtani. :)

Úgyhogy még ebben az évben újra kezdtem futni, de igazán rendszeressé nagyjából 2015 telétől vált újra. Akkor kezdtem el többet terepen is futni.

A Spartanrace-ek mellett terepfutóversenyeken is elindultam, így jutottam el tavaly ősszel a Biatorbágyi WadkanZ Trailre, ami igazi kihívás volt, és nemcsak az időjárás miatt. :D

A budakeszi verseny is biztosan az lesz! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://wadkanz.blog.hu/api/trackback/id/tr4112540581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása